Szinte minden évben problémát okoz az autós közlekedésben a hóesés. Úgy tűnik, így február elejéhez közeledve sem ússzuk meg, hogy ne kapjunk egy keveset az időjárás okozta nehezebb útviszonyból. Nyilván ilyenkor sokkal körültekintőbbnek kell lenni, már csak azért is, mert természetes velejáró a jeges út.
Ehhez szeretnénk most tanácsokat adni:
- Tervezz előre – Ebbe természetesen beletartozik az is, hogy ha úgy látod jobbnak, akkor szerencsésebb el se indulni. Persze vannak olyan helyzetek, amikor muszáj, de ebben az esetben is légy felkészült, illetve érdemes arra is készülni, hogy útközben is változhatnak az időjárási körülmények ahhoz képest, amikor elindultunk.
- Figyelj az autó kezelésére – Ilyenkor különösen fontos, hogy finoman kezeld a kocsit. Máskor is probléma lehet a hirtelen fékezésből, gázadásból, kormányrángatásból, de ilyenkor főleg. Ha havas úton vezetsz, akkor tartsd alacsonyan a sebességet. Sokkal könnyebb ezt a sebességet fenntartani, mint időnként fékezni.
- Figyelj a láthatóságra – Az első lépés az, hogy még mielőtt elindulnál, tisztítsd le az összes havat és jeget az ablakaidról, valamint fényszóróidról. Az autó tetején lévő nagyobb mennyiségű havat is takarítsd le, hiszen útközben leeshet róla, veszélyeztetve ezzel a forgalom többi szereplőjét.
- Előrelátás – Mindenképpen azt javasoljuk, hogy ha zordabb időkben is muszáj vezetned, főútvonalat válassz, egyrészt ezeket az utakat sokkal jobban karbantartják ilyenkor, másrészt pedig ha netán valami segítségre lenne szükséged, az is előbb odaér hozzád. Próbálj olyan messzire előre látni, amennyire csak a körülmények engedik, hogy jobban tudj reagálni különböző helyzetekre. Természetesen ilyenkor tarts nagyobb követési távolságot.